Új attrakcióval gazdagodott a Szepesség (Spiš) északi része: megnyitották a 12 ásványvízforrást összekötő túraútvonalat.
A 100 km hosszú útvonal a régió 12 legjelentősebb ásványvízforrását köti össze, ahol a látogatók megismerhetik, megnézhetik, de meg is kóstolhatják a legérdekesebbet, amit a régió kínál.A források alkalmasak ivókúrára, mindegyiknek más-más az ásványanyag-összetétele, és különféle egészségügyi problémák leküzdésében nyújtanak segítséget. Itt minden turista megtalálhatja a „saját“ forrását. A Lublói fürdő (Ľubovnianske kúpele) területén található forrás vize például a sportolók számára alkalmas, a Koronahegyi forrás (Smerdžonka) jótékonyan hat a bőrre, a hársádiak (Limanová) pedig azt tartják, hogy az ottani forrás az ember lelki megtisztulását segíti elő.
Érdekességnek számít az útvonalon található Kneipp-kúra – taposómedence, amelyet Felsőzúgón (Vyšné Ružbachy) és Lackvágáson (Lacková) található forrásoknál próbálhatnak ki a turisták.
Az Ásványvízforrások útja elnevezésű projekt megvalósítója az Észak-Szepesség – Pieninek Körzeti Idegenforgalmi Szervezet, amely a jövőben újabb ásványvízforrásokkal kívánja bővíteni az útvonalat, ugyanis ezen a vidéken körülbelül 80 ilyen forrás található.

Forrás: OOCR Severný Spiš - Pieniny