A magas hegyek és a festői hegyi rétek főleg Közép- és Észak-Szlovákia koloritját alkották. Ahol hegyi rétek vannak, ott juhnyájakat is találunk, pásztorokkal, kutyákkal és juhkarámmal, egyszóval pásztorszállást, amit a szlovákok szalasnak hívnak.
A juhtenyésztés a 15. században főleg Közép-Szlovákia vlach kolonizációjának köszönhetően hatolt be hozzánk. A hegyi rétek és a teljes egészében hegyes tájak más háziállatok tenyésztésének nem kedveztek, de a növénytermés is elmarad az alacsonyabban fekvő tájak termése mögött. A juh és a kecske számára azonban ez a környezet tökéletesen megfelel. Ezért fejlődött ki ezeken a tájakon a gyapjút, tejet, tejtermékeket – sajtot, juhtúrót és zsendicét produkáló juhtenyésztés.
A hagyományos pásztorszállást egy csárda-féle házikó (koliba) és egy karám alkotta, ahol a juhok az éjszakát töltötték, vagyis juhkarám. A pásztorszállást a számadó juhász vezette, aki a pásztorok és a hajtók (újoncok) számára a munkamegosztást határozta meg. A juhászok tavasztól őszig az emberi lakhelyektől távoli pásztorszállásokon éltek és csak télre hajtották le a juhokat a falvakba. Egymásra utalva élték le az év nagy részét, ami megmutatkozott kézügyességükön, főleg a használt edények esztétikai díszítésénél.
Ezek a motívumok a szlovák kultúrában a mai napig megmaradtak, ide tartoznak főleg a díszített merőkanalak (zsendice ivására használják), a fakanalak, a bödönök (juhtúró tárolására, szállítására és fejésre használt edény), díszített fokosok (a nehéz terepen legeltetéskor támaszkodásra, de favágásra és medvék, farkasok elleni védelemre is szolgál) és a sajt- és ostyepka-formázók.
A juhászt a többcsatos nadrágszíjáról, díszített zsebeiről és a napi szükségleti cikkeiről lehetett felismerni. Jellegzetes termékek közé tartoztak a hangszerek, mint a különböző sípok, dudák és természetesen a furulya, ami bekerült az UNESCO Világörökségi Listáján. Azt, hogy milyen mély gyökeret eresztett kultúránkban és folklórunkban a juhtenyésztés, nemcsak a termékek és hangszerek, hanem az ételek is bizonyítják.
A juhtúrós (brindzás) galuska szlovák nemzeti étellé vált, nagyon kedvelt az ostyepka és a parenyica (füstölt sajt), a juhtúró (sótlan juhtúró, amit hagynak megérni, majd megsózzák és gomolyagokba nyújtják – így készült valamikor a kemény juhtúró, mert nem ismerték a mai puha brindza gyártási módját), vagy akár a zsendice is (savó melegítésével nyert ital, a savó mint melléktermék a tej adalékanyaggal történő alvadásakor keletkezik).
Szerző: Tomáš Belko
Forrás: PKO - Kultúrne a informačné stredisko
