Ipolyság (Šahy)

Helymeghatározás: Nitriansky kraj, okres Levice, Šahy

GPS: N48°4'30'' E18°56'45''

IPOLYSÁG (Šahy) egy festői szépségű völgyben fekszik, amelyet északról a Korponai-fennsík (Krupinská vrchovina), délről pedig a Börzsöny-hegység határol. Egy vulkanikus redő legdélibb pontján terül el, amelyet morfológiailag az Ipoly(Ipeľ) folyó és annak hullámtere határol be. Ipolyság fontos középkori kereskedelmi útvonalon keletkezett, amely az esztergomi királyi székhelyről vezetett az Ipoly folyón át Selmecbányára.

IPOLYSÁG (lakosainak száma 7958) kisváros, amely két határ mentén terül el. Itt húzódik a szlovák-magyar államhatár, ezenkívül Ipolyság Közép-Szlovákia közvetlen szomszédságában fekszik.  A városnak két zsidó temetője van, északi részén található az ortodox temető, a másik pedig Homok városrészben. A három zsinagóga közül ma csak kettő áll.

TÖRTÉNELEM

A város helyén elterülő egykori település fejlődését nagyban meghatározta az itt alapított premontrei kolostor, melynek maradványai mai is állnak. Fuxhoffer Monasteriológiája Bombardi szerint azt állítja, hogy a Hunt nemzetség már 1075-ben bencés rendi kolostort alapított itt.

Ipolyság első pecsétje 1665-ből származik, amely egy prépostot ábrázol mitrával (püspöksüveggel) a fején és pásztorbottal a kezében, a pecsét körfelirata pedig: Sigillum oppidi Saag (magyarul: Ipolyság város pecsétje). 1836-ban megalakult aHont Megyei Régészeti Társaság, amely a megye területén található történelmi műemlékek megmentésére vállalkozott. A társaság 1844-ben megszűnt, a gyűjtemények pedig a Budapesti Nemzeti Múzeumba kerültek.

1891-ben fejeződött be az Ipolyság–Balassagyarmat vasútvonal, 1899-benpedig az Ipolyságot Korponával (Krupina) összekötő vasútvonal építése. A város virágzásának utolsó gazdag éveihez kötődik a gimnázium megalapítása 1913-ban, melynek első igazgatója Barczán Endre volt. Sajnos, az első világháború megakadályozta a város további fejlődését. Ipolyság legújabb történelme a háború befejezése után vette kezdetét.

NEVEZETESSÉGEK

A város leglátogatottabb műemléke minden bizonnyal a Honti Múzeum és a Simonyi Lajos Galéria, melyeket 1992-ben alapítottak. A múzeum felújított épülete 1995-től fogadja a látogatókat. 

A Főtérre lépve az Ipolyként ismert épületet láthatjuk: ez ma egy modern, többszintes építményt, amely  jelenleg Cipőházként üzemel. Mellette áll az egykoriLengyel szálló, melyben ma a Szlovák Takarékpénztár működik.

A város további érdekes műemlékei közé tartozik a zsinagógaa kálváriaa városháza – Hont vármegye egykori székhelye, vagy a város védőszentjének, Szeplőtelen Istenanyának a szobra.

KIRÁNDULÁSI ÖTLETEK

A város közelében található a Gyűgyi fürdő (kúpele Dudince), amely mozgásszervi megbetegedések és idegbetegségek kezelésére szakosodott. Sikeresen gyógyítják itt a szív- és érrendszeri betegségeket, a magas vérnyomást, egyes bőrbetegségeket és női betegségeket, valamint a légzőszervek megbetegedéseit. Nagyon látványosak a Gyűgyi mésztufa dombok is, amelyek védett természeti rezervátumnak számítanak.

Forrás: Mesto Šahy