Olyan nem mindennapi helyeket kerestek, amelyek jól fognak mutatni a nyaralásról készült fotóalbumban? Adunk pár tippet, merre induljatok el Szlovákiában a legfotogénebb felvételekért.

A pozsonyi vár kertje

A vár és a hozzá tartozó kert nem hiányozhat egyetlen turista albumából se. A felfordított asztal formájú érdekes épület a Duna felett magasodik a városközpontban és akkor se kerülhetitek el, ha akarnátok. Természetesen, az egész vár megér egy látogatást és fotót, viszont a barokk kert különösképpen látványos. Talán nem gondoltátok volna, hogy csak 2016-ban jött létre, de az eredeti tervrajzok alapján, amelyek Mária Terézia királynő részére voltak elkészítve. Az eredeti kert 1743-ban lett kiépítve, de a 19. században megszűnt. A kertben 122 ezüst hárs, mintegy 6000 puszpáng élő kerítésként és több mint 1500 egynyári virág van kiültetve. A kertet barokk szobrok és szökőkút is díszítik. Az eredeti alapokra épített magas fallal van körülvéve. A kert látogatása ingyenes és 9.00 órától 17.00 óráig van nyitva, a nyári szünidőben egészen 21.00 óráig. Ha ide látogattok, innen már csak kis távolságra van a Szent Márton-dóm, a pozsonyi korzó vagy az Eurovea bevásárlóközpont a Duna partján.

     

    UFO

    Pozsony egyik meghatározó szimbóluma, amely minden képeslapon megtalálható, a legnagyobb pozsonyi híd felett magasodó UFO. A SZNF híd szó szerint fel van rá függesztve, tehát pilonos függőhídról van szó, amelyből tényleg nincs sok a világon. A pilon 85 m magas, a 35 m átmérőjű kupola további 10 métert ad hozzá. Az utóbbi kilátótoronykén, kávéházként és étteremként szolgál. Lifttel 45 másodperc alatt juthattok fel, amely a keleti pillérben helyezkedik el. A nyugati pillérben vészkijáratként szolgáló lépcsőház van 430 lépcsőfokkal. Jól néz ki a folyó ligetfalui oldaláról fotózva, de a városközpont felől is. Csodás kilátást nyújt Pozsony panorámájára, amelyet semmilyen más helyről nem lehet így megcsodálni. Jó időben az ikonikus UFÓ-ról 100 kilométerre is el lehet látni. 

      Öreg híd

      Az Öreg híd, amely a Ferenc József híd és a Štefánik híd neveket is viselte, Ligetfalut és a várost összekötő első híd volt Pozsonyban. 1889 – 1890-ben építették és I. Ferenc József magyar király személyesen vett részt a felavatásán. A híd a gyalogos, a közúti és a vasúti forgalom számára szolgált. A város felszabadítása előtt a második világháború végén, 1945-ben a híd acélszerkezete és az egyik pillére megsemmisült. Pozsony felszabadítása után Vörös Hadsereg hídjának nevezték, 1989-ben pedig Öreg hídra változtatták a nevét. Mivel a műszaki állapota már nem tette lehetővé a villamosközlekedést, és mert folyamatosan süllyedt, csak a gyalogos forgalom részére volt nyitva, végül teljesen lezárták. Csak 2014-ben ment végbe a teljes felújítása a mai formájára. A villamosközlekedés is beindult és újra sínekkel kötötték össze Ligetfalut és a városközpontot. A hidat kedvelik a kerékpárosok, a gyerekes családok és a város szerves részévé vált. Este szépen ki van világítva és látványos kilátást nyújt a Duna mindkét partjára. A hídról csodálatos naplementéket lehet megfigyelni, tehát ne hagyjátok ki az esti pozsonyi séták alkalmával. (Fotó: www.visitbratislava.com)

         

        Kék templom – Szent Erzsébet-templom

        Szecessziós stílusban épült templom Pozsony központjában, amely az égszínkék színével azokat is odavonzza, akik különösképpen nem keresik a templomokat. Lechner Ödön építész, a szecesszió magyar mestere tervezte. A kék színű kerámia tetőcserépként és a falak kék sávjaiban pedig mozaikként jelenik meg, ezért kezdték el a templomot is kéknek nevezni. A templom egyik fő ékessége a főbejárat, amely egyaránt monumentális és teljesen egyszerű is. Árpádházi Szent Erzsébetet ábrázolja és a rózsás csodáját: amikor kérdőre vonták, mit visz a kötényében, isten rózsákká változtatta a kenyeret, amit a szegényeknek vitt. A rózsa motívuma ezért a homlokzat és az épület belterének fő motívuma. A Kék templom rendkívül fotogén épület. A főváros büszkesége, amely Szlovákiát képviseli a brüsszeli Mini-Europe makettparkban.

           

          Bajmóci várkastély

          Szlovákia egyik legszebb kastélya Trencsén megyében Bajmóc (Bojnice) város szélén található. A Nyitramente régió nagy részéből látható, mert egy magas mészkősziklán épült. Vizuálisan nagyon jól néz ki, szinte úgy, mint a mesében. Az első említése 1113-ból való, de a jelenlegi formáját folyamatosan nyerte el. Először gótikus, később reneszánsz stílusú volt és a mai romantikus neogótikus külsejét csak a 20. század elején kapta a csodálatos olasz és francia kastélyok mintája alapján. Egy nagyméretű tűzvész után 1950-ben újították fel teljesen. A várkastélyban azóta múzeum is működik, így a nagyközönség számára is látogatható. Rendszeresen rendeznek itt kiállításokat és programokat gyerekes családok számára. A várkastély minden oldalról rendkívül fotogén. Bajmóc ideális helyszín hétvégi kirándulásokra, a kastélyon kívül fürdő, állatkert és őskori múzeum is várja a látogatókat.

             

            Zobordarázsi (Dražovce) Szent Mihály-templom

            Ez a 12. századból származó ősi szakrális épület Szlovákia legrégibb román temploma. Számtalan fotós, influencer és rendező úticélja, mivel igencsak fotogén helyszínről van szó. Nyitrán található a Zobor-hegy nyugati nyúlványa alatt. A templom arculata attól misztikus, hogy elhagyatottan áll a dombtetőn és bármilyen időjárási viszonyok között jól néz ki. Ez a hely különféle legendákkal van átszőve, sőt Szűz Mária jelenésekről is vannak tanúságok, vagy vért ontó kövek fejtéséről szóló monda is kötődik a helyhez. Kiterjedt temetkezési helyeket is feltártak itt. A kis templom egész évben zárva van, kivételt képeznek a bejelentett látogatások, esküvők vagy mise, amelyet egyszer egy évben tartanak, mégpedig szeptember 29.-én, Mihály napján. Nyitráról egyszerű eljutni ide városi tömegközlekedéssel vagy autóval. Parkolás után még 15 perces séta vár az idelátogatóra egy utacskát követve dombra felfelé mérsékelt emelkedéssel egészen a zöld rétre, ahol a templom áll.

              A Népi Építészet Múzeuma Bártfafürdőn

              (Bardejovské Kúpele)

              Ebben a skanzenben Szlovákia keleti részén annyi témát találhattok egy jó fotóhoz, hogy nehéz lesz választani. Szlovákia legrégibb ilyen jellegű intézménye, amely 1965-ben nyílt meg. Az etnoparkban, amely 1,5 hektár területet fed le, 24 múzeumi objektum helyezkedik el, amelyek két etnikum népi kultúráját és építészetét mutatják be: a szlovákokét és a ruszinokét, akik Sáros (Šariš) régióban élnek. Megjelennek itt farönkökből készült lakóházak, gazdasági épületek, műszaki építmények, szakrális épületek és tényleg úgy néz ki a hely, mint a régi időkben. Igazi kirándulás a múltba. Egyáltalán nem kell félnetek, hogy valami megzavarja a felvételt, mert ameddig a szem ellát, semmi sincs itt, ami a jelenre emlékeztetne. Ha erre jártok, feltétlenül látogassatok el Bártfa (Bardejov) központjába is, amelynek történelmi városmagja a zsidó elővárossal (suburbium) felkerült az UNESCO Világörökségi listára. Éppen ez a tér Szlovákia egyik leggyakrabban fényképezett helye.

                 

                Danubiana Múzeum

                Pozsonytól csak 20 kilométerre található Európa egyik legfiatalabb, de legszebb modern művészetek múzeuma – Danubiana Meulensteen Art Museum. Megnyitása óta, amely 2000-ben történt, több tucatnyi kiállítás került itt megrendezésre a szlovák és nemzetközi képzőművészet személyiségeinek alkotásaiból. Számos jelentős személyiség meg is tekintette a múzeumot, beleértve a királyi látogatásokat is. A múzeumnak érdekes fekvése van három ország Szlovákia – Magyarország – Ausztria határán és a Duna folyó félszigetén van kialakítva. Építészetileg nagyon érzékenyen van beillesztve a környező természetbe. A Danubiana látogatóinak utánozhatatlan kilátás nyílik a kiállított művekre, de a környék növény- és állatvilágára is. A külső szoborparkban különféle szobrászati alkotásokat csodálhattok meg és a naplemente meg a tekintélyes Duna látványa páratlan érzelmeket vált ki. Biztosak lehettek benne, hogy innen több mint egy tökéletes fotóval fogtok távozni. (Fotó: www.bratislavskykraj.sk)

                   

                  Lombkorona sétány

                  Sétaút, amely a Bachleda-völgy (Bachledova dolina) erdeit, a Bélai-Tátrát és a Pienyineket egészen más perspektívából mutatja meg. Egyedülálló élmény gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A sétány 600 m hosszú és fafajtákban gazdag erdőn keresztül vezet. Tényleg a fa koronái közt lépkedtek. Az építmény markáns eleme a 32 m magas torony. Az egész sétány hosszúságában tájékoztató táblák vannak kihelyezve, amelyekről sok érdekességet megtudhattok a helyi növény- és állatvilágról. Számos fotót készíthettek a Tátrával és a Pienyinekkel a hátatok mögött. A Bachleda-völgyben, ahol a sétány található, sok mindent lehet csinálni a nyári szezon alatt. Bachledka, az erdő királysága néven edukációs-szórakoztató park várja az egész családot, elektromos kerékpárkölcsönzőt és bobpályát is találhattok itt, vagy megnézhetitek a rendszeres solymász bemutatókat. (Fotó: www.bachledka.sk)

                    Csorba-tó

                    Szlovákia egyik legnagyobb büszkesége a rendkívül fotogén Csorba-tó (Štrbské pleso). Ez egy morénató, amelyet a visszahúzódó jégmező alakított ki a Magas-Tátrában. Ha nem álltatok meg a tónál, mintha nem is lettetek volna a Magas-Tátrában. A tó csaknem 20 hektár területet foglal el és helyenként eléri a 20 méteres mélységet. A tavat a múltban szórakozásra és csónakázásra használták, később, mikor 1860-ban halakat telepítettek bele, horgászatra is. A téli hónapokban jeget termeltek ki a budapesti éttermek, a poprádi és késmárki hentesek és a bécsi császári udvar részére. A jeget vonatokkal szállították és az utolsó szállítmány 1902-ben távozott innen. 1912-től a tátrai villamosvasút is közlekedik ide. A tó körül turistaközpontot építettek ki síközponttal és néhány ikonikus szállodával. Látványos tátrai túrák kiindulópontja is. A tavon csónakázni is lehet és ezen aktivitás közben, ha az időjárás is kedvez, fantasztikus fotókat készíthetek az impozáns Tátrával a háttérben.