A fafaragó mesterség, amely fatárgyak faragásával, vésésével, fűrészelésével, csiszolásával, kiégetésével, más technikákkal történő díszítésével és különböző faplasztikák készítésével foglalkozott, Szlovákia egyik leglátványosabb mesterségévé vált.

A fafaragás a múltban sok esetben más mesterségek kiegészítő tevékenységének számított (a mezőgazdasági munkaeszköz-készítésnek, az esztergályos mesterségnek, a fakanálfaragásnak, az asztalos mesterségnek, a kerékgyártó – kocsigyártó mesterségnek volt a kiegészítő tevékenysége). Ugyanúgy része volt a pásztorok, molnárok, bányászok, méhészek, mézeskalács-készítők, földművesek, favágók munkájának, akik a környezetükből ellesett ötleteket formálták meg, vagy a vallási hagyományokból merítették az ötletet.

A fafaragással készült díszítések a lakóhelyek csinosításánál is érvényesültek, mindenekelőtt a tehetősebb gazdaságok (Zólyom és Léva környéke) kapuin, címtáblákon, oszlopokon. Fafaragás díszítette a bútort, a sírkereszteket (náhrobné kríže (Gyetva, Gömör és Nógrád) és néha a mezőgazdasági szerszámokat is.

A fafaragás hagyományának egyedi vonásait látni a pásztorok pásztorbotjainak és eszközeinek díszítésénél,  merőkanalaik faragásánál, a bányászatban különféle figurák készítésénél, a molnároknál a malomberendezések díszítésénél és a méhészetben a fából faragott figurális kaptárok készítésénél. Különleges mesterségnek számított a fakanálfaragás, amely leginkább Ótura (Stará Tura) környékén volt elterjedve Nyugat-Szlovákiában. A fakanálkészítők termékeiket a piacokon és a vásárokon árusították, melyek közül a leghíresebb a Radványi vásár Besztercebányán.

A szlovák népi fafaragás története a szocializmus ideje alatt egészen különös módon alakult. A szakrális alkotás és a "hagyományos termelés" körülményeinek ellehetelenítése megállította a mesterség fejlődését. Ez azt jelenti, hogy az új kulturális-társadalmi feltételek között felnőtt fafaragók ötleteikben visszatértek apáik és nagyapáik alkotásaihoz anélkül, hogy azokat a saját művészi ötleteikkel gazdagították volna.

1989 után a termelés technológiai elmozdulására került sor (gépekkel való ellátás), amihez az irodalom hozzáférhetősége, valamint az internet egyre szélesebb körű elterjedése is hozzájárult. A gyakorlatban ez többirányú fejlődést jelentett, és a kemece mellett egy darabka fát késsel "farigcsáló" fafaragó képe már a múltba veszett.

Szlovákiában egyre inkább megvetette a lábát egy új kézműves iparág, a betlehemfaragás, amely már nem annyira helyhez kötött, mint a juhászedények és a pásztorbotok. A fafaragók házi kisműhelyei is létrejöttek, amelyek az egyes tájegységek programkínálatának jelentős részét alkotják. A kézművesek gazdag bemutató tevékenységet folytató közösségeket hoznak létre.

Ma is megtekinthetjük ezeket a kedvelt szlovák emléktárgynak számító gyönyörű termékeket a történelmi vagy kézműves vásárokon.

Forrás: Vydavateľstvo Dajama; Andrej Irša