A bányászatot és a kohászatot bizonyára mindnyájan nagyon nehéz testi munkának képzeljük de összefüggésbe hozható a kis bányaszellemekkel, az ún. „bányadémonokkal” (permoník) is, amelyek minden bányakörnyezetből való legendában szerepelnek és amikor azok a bányából eltűnnek, a bánya gazdagsága is véget ér.
A Liptó bányászatát és kohászatát bemutató kiállításnak (Expozícia baníctva a hutníctva Liptova)otthont adó épületek a 18. századból származó újvári vasipari vállalat részét képezték. Ezek a klopacska (Klopačka) (amely hangjával a munkakezdést és a munkavégzést jelezte) és a mázsáló eredeti épületei (Vážnica). Jelenleg mindkét épület II. fokozatú technikai műemlék.
1792-ben Hibbe (Hybe liptói község) lakói az újvári uraságtól kutatási jogra kaptak engedélyt és a Liptóújvár (Liptovský Hrádok) és Királylehota (Kráľová Lehota) között fekvő „Podjaková” területen rézérc feldolgozására kohót és a vasérc feldolgozására ún. „Mašát”(nagyolvasztót) (ejtsd: masát) állítottak fel. A vasércet aztán a mázsálóban mázsálták. A rézből rézlemezeket kovácsoltak, amelyeket a Vágon (Váh) lefelé ún. féltutajokon szállították. Ezek Rózsahegyen (Ružomberok) egésszé lettek összekapcsolva, és úgy folytatták útjukat a Dunán felfelé egészen Bécsig. A vason és a rézen kívül sót, juhtúrót, sajtot és más liptói csemegét szállítottak ide.
Lipótújvárban magas minőségű vasat dolgoztak fel, amelyen a királyi munkások közé tartozó, Németországból szállított szakemberek dolgoztak. Ezért is került éppen itt felépítésre a 19. század elején egy puskákat, pisztolyokat és karabélyokat gyártó fegyvergyár.
A vasércbányászatnak a mai Liptóújvárban csak történelmi jelentősége van, amire a mai nemzedéket csak a város címerének alján látható két keresztbe tett bányászkalapács emlékezteti.
Szerző: Eva Čenková
Forrás: Mesto Liptovský Hrádok
