Luca napja (december 13.)

Luca ünnepe az egyik legrejtélyesebb szokások közé tartozik és az ún. boszorkány napok sorozatába tartozik, melyek Karácsonyt előzik meg.

Lucát (december 13.) a keresztény hagyománnyal ellentétben, a népi hiedelmek szerint a legnagyobb boszorkánynak tartották. Az emberek úgy hitték, hogy ezen a napon megláthatják a boszorkányokat. 

Kedveltek voltak a különböző szerelmi jóslatok is. A legismertebb szerint a lányok Luca napján tizenhárom levélkét készítettek. Tizenkét levélkére különböző férfi neveket írtak, a tizenharmadikat üresen hagyták. A levélkéket összetekerték és az elkövetkező napokon egyesével elégették. Az utolsó előtti levélkét karácsony napjának reggelén égették el, a megmaradt levélkét este nyitották ki. A név, amely rá volt írva a jövendőbeli férj neve volt. A lány, akinek az üres levélke maradt meg utoljára, a következő évben nem ment férjhez.

A legjellemzőbb szokás ezen a napon a Lucajárás. Lucának többnyire az asszonyok öltöznek be, néhány térségben a férfiak is. A leggyakoribb öltözet a fehér ruha, esetleg a fehér köpeny.