Léva vára

Helymeghatározás: Nitriansky kraj, okres Levice, Levice

GPS: N48°13'17'' E18°36'7''

Alföldi vártípus Léva (Levice) 13. század végéről származó látványossága, az eredeti Léva várának (Levický hrad) várromja. Sziklás vulkanikus nyúlványra építették a Garam (Hron) folyó mocsárvidéke fölé hogy védje a közép-szlovákiai bányavárosok felé vezető útvonalat.

Legnagyobb stratégiai jelentőségét a török háborúk idején érte el, amikor a törökök hatalmukba kerítették a Lévától délre elterülő területet. Ebben az időben a vár tulajdonosai a várat megerősítették, kiszélesítették és erős reneszánsz bástyákkal vették körül. A török hadak 1664-ben a vár bevételekor súlyos vereséget szenvedtek, minek következtében a közép-szlovákiai területek felé irányuló hódításaik leálltak. Ez a csata, amelyben a legendás magyar hős, Koháry István is életét vesztette, a "Léva melletti nagy csata" néven került be a történelembe.

Mint stratégiai védőpont szolgált a kuruc háborúk idején is. 1709-től, amikor bástyái jelentősen megsérültek, fokozatosan elvesztette katonai erődítmény jellegét. Léva várának dicső történelmére ma nemcsak a konzervált romok de az alsó vár valamivel fiatalabb, Dobó-kastély néven ismert erődje is emlékeztet. Ezt a kétszintes reneszánsz épületet tulajdonosáról - Dobó István barsi főispánról nevezték el, aki a törökellenes háborúkban vált híressé. A kastély a 16. század második felében keletkezett és a mai napig a várterület legnagyobb kiterjedésű objektuma. Homlokzata alatt (a volt szokatlanul széles vízárokban) várparkot rendeztek be.

A vár területe jelenleg a Barsi Múzeum (Tekovské múzeum) otthona, amely a széles környék régészeti, történelmi, néprajzi, honismereti és természettudományi gyűjteményeit halmozza fel. A várban különféle rendezvényeket szerveznek, amilyenek pl. a Lévai Várünnepségek. A rendezvények látványosságát növeli azok elhelyezése az újonnan felépített amfiteátrumban.

A látogatók kedvelt helye a középkori bástyák egyikében elhelyezett teázó. A kissé titokzatos, ám kellemes légkör egzotikus teák és italok gazdag választékával várja látogatóit.

Megközelítés: gépkocsival egészen a várhoz.

Forrás: Dajama