Ismét üzemel a trencséni villamos kisvasút

Helymeghatározás: Trenčiansky kraj, okres Trenčín, Trenčianska Teplá

GPS: N48°56'3'' E18°7'4''

A trencséni villamos vasút nemcsak Szlovákiában, hanem az egész világon is egyedülálló. 2014 nyarán ünnepelte indulásának 105. évfordulóját, és 2015-ben is közlekedni fog a hagyományos útvonalon.

2015-ben a nyári hónapokban, júliusban és augusztusban napi három járat közlekedik rendszeresen (pénteken, szombaton, vasárnap). A villamos kisvasút most is a fürdővendégek szállítását fogja szolgálni, mivel a menetrend a gyorsvonatok érkezéséhez és indulásához igazodik, amelyeket éppen a fürdővendégek vesznek igénybe. A kisvasút tehát nem a közlekedés szempontjából tölt be fontos szerepet, mivel a vasútvonallal párhuzamosan halad egy közút, amelyen elég sok autóbuszjárat közlekedik. 
 
Tehát főleg nosztalgikus jellegének megőrzéséről van szó, illetve a különböző alkalmakkor, például gyermeknapon, Mikulás-napon, illetve húsvétkor indított kisvonat turisztikai látványosságként szolgál majd. Az egyirányú jegy ára 1 €, a menettérti jegyé pedig 2 €.

2015-ben az alábbi alkalmi járatok indítását tervezik: 

2015 február Farsang a villamos kisvonattal
2015.5.2. Szent Flórián-nap a villamos kisvonattal
2015.5.30. Gyermeknap a villamos kisvonattal
2015.6.27. A villamos kisvonat 106 éve
2015 szeptember Búcsús villamos kisvonat
2015.10.24. Zenés villamos kisvonat
2015.11.28. Mikulás a villamos kisvonattal

Web: www.trezka.net