Gépjármű-közlekedés

Az alábbi, gépjárművezetőkre vonatkozó információk már a 2014. január 1-jétől érvényes új közúti közlekedési törvény szerint kerültek frissítésre.

Szlovákia területére történő belépéskor a gépjárművezetőnek rendelkeznie kell nemzetközi gépjármű-biztosítási kártyával. Ajánlatos az útiokmányokról fénymásolatot készíteni, mert elvesztésük esetén ez lényegesen leegyszerűsíti az okmányok pótlását.

Utak
Szlovákia úthálózata sűrű és jól karbantartott. Az úthálózatot autópályák, autóutak, első- és másodrendű főútvonalak és mellékutak alkotják. A csaknem 18 000 km hosszú közúthálózat megközelítőleg 17 %-át elsőrendű utak teszik ki.

A gépjárművezetők számára főleg a Szlovákiát dél–észak irányban átszelő utak igényesebbek, mert azokon hegygerinceket kell leküzdeniük. Különösen forgalmas a dóvali (Donovaly) hágó (a Rózsahegy (Ružomberok) – Besztercebánya (Banská Bystrica) útvonalon), a stureci (Veľký Šturec) hágó (Szentmárton (Martin) – Besztercebánya (Banská Bystrica) útvonalon) és az Ördöglakodalma (Čertovica) hágó (a Liptószentmiklós (Liptovský Mikuláš) – Breznóbánya (Brezno) útvonalon). Dombon felfelé való haladáskor a tehergépjárműveknek előre kell engedniük a mögöttük haladó kocsisort (amennyiben szükséges, a járművet a legközelebbi megfelelő helyen – leállósávban, parkolóhelyen, stb. meg is kell állítani).

A téli időszakban havazással és jegesedéssel is számolni kell. Amennyiben jég, hó vagy jegesedés akadályozza a közlekedést, téli gumiabroncsok használata kötelező (teherszállító gépjárműveknél elegendő, ha a hajtótengelyeknél vannak). Hegyvidékeken ajánlatos szükség esetén hóláncot is használni (főként a tehergépjárművek esetében).

Autópálya-hálózat
A jelenleg több mint 492 km-t számláló autópálya-hálózat folyamatosan bővül. Az elkövetkező években megépül a Pozsony (Bratislava) – Zsolna (Žilina) – Kassa (Košice) összefüggő autópálya-útvonal. Prágán kívül már Béccsel, és nemsokára Budapesttel is közvetlen autópálya köti majd össze Pozsonyt.

Az autópálya matricák értékesítése elektronikus úton, azaz a papír alapú matrica elektronikus matricával való helyettesítése autópályákon és gyorsforgalmi utakon kijelölt útszakaszokért (további szövegben „díjköteles autópálya és gyorsforgalmi útszakaszok“) használatáért fizetendő, időben korlátozott érvényességű díj a Szlovák Köztársaságban 2016. január 1-jétől érvényes formai módosítása.
A 2016-ben érvényes matrica-díjak – pótkocsi:
10 nap
 10 €havi 14 € és évi 50 €.

Az autópályák és a gyorsforgalmi utak használatáért az M1, N1, M1G és N1G kategóriába tartozó gépjárművekhez csatlakoztatott O1 (750 kg-ig) és O2 (750 kg-tól 3,5 t-ig) kategóriába tartozó pótkocsikra, ha az egész járműszerelvény össztömege meghaladja a 3,5 t (lakóautók, sport-motorkerékpárok, hajót szállító utánfutók, stb.) 10 napos, havi és éves matrica vásárolható.


2010. január 1-jétől a 3,5 t tömeget meghaladó járművekre elektronikus útdíjat vezettek be. További információk az útdíjköteles szakaszokról, ügyfélzónákról, fedélzeti egységekről, stb. az www.emyto.sk (elektronikus útdíj) weboldalon találhatók.


Sebességkorlátozások
település: 50 km/ó
településen kívül: 90 km/ó
autópálya és autóút: max. 130 km/ó, min. 80 km/ó
autópálya és autóút településen: max. 90 km/ó, min. 65 km/ó

A gépjármű kötelező felszerelése
Emelő, kerékszerelő kulcs, pótkerék gumiabronccsal, fényvisszaverő mellény (a vezető számára hozzáférhető helyen – a jármű fülkéjében kell elhelyezni – mertazt a járműből szükséghelyzetben történő kiszálláskor minden személynek viselnie kell), elakadásjelző háromszög és elsősegélydoboz.
Közlekedési előírásokat érintő részletesebb tájékoztatásért forduljon autósklubjához vagy a Szlovák Autós Turistaklubhoz (Slovenský autoturist klub).

Üzemanyagok
A benzin- és a gázolaj ára hasonló más európai országok benzin- és gázolajáraihoz. Tilos 10 literen felüli tartalék üzemanyag-mennyiséget kivinni. Nagyobb városokban és a főútvonalak mentén folyamatos üzemelésű üzemanyagtöltő állomások is vannak.

Parkolás
A városközpontokban parkolni csak az arra kijelölt helyeken lehetséges. Nagyobb városokban parkolókártyákat használnak. Ezeket a gépkocsiban, jól látható helyen kell elhelyezni, és trafikokban, újságárusoknál lehet megvásárolni. Tiltott területen történő parkolást bírsággal vagy kerékbilincs felhelyezésével (a gépjármű elszállításával) büntetik. Járdán történő parkolás esetén a járdát legalább 1,5 m széles sávban szabadon kell hagyni.

Autókölcsönzők
Autókölcsönző minden nagyobb szlovákiai városban található. Kényelmesebb azonban ezt a szolgáltatást a szlovákiai út előtt valamelyik utazási iroda igénybevételével megrendelni. Szlovákia városainak túlnyomó többségében stabil menetrend szerint üzemelő helyi tömegközlekedési hálózat (MHD) van kiépítve.

Autószervizek
Szlovákia minden városában található az egyes autótípusokra szakosodott és teljeskörű javításokat végző, valamint minden autótípus számára gyorsszerviz szolgáltatást nyújtó autójavítók hálózata – de pneuszerviz szolgáltatás is. Turistaidényben a nyitvatartísi időt módosítják – meghosszabbítják. Magánvállalkozók a többi településen is vállalnak részleges gépjármű-javításokat.


KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI SZABÁLYOK – röviden
(2014. január 1-től érvényes változat)
A közúti jelzések megfelelnek az európai normáknak.

Gépjárművek
1) Vezetés előtt vagy közben tilos az alkoholfogyasztás (ideértve a sört is), de tiltott egyéb, függőséget okozó anyag fogyasztása is, valamint a gépjárművezetés abban az időben, amikor még a gépjárművezető ennek az anyagnak a hatása alatt lehet – a megengedett alkoholszint a vérben 0 ezrelék!
2) A gépjárművezető köteles a gépkocsiját és pótkocsiját a hótól és jégtől megtisztítani.
3) A gépjárműveknek az egész nap és egész év folyamán (nonstop) kötelező a világítás használata.
4) Vezetés közben tilos telefonálni és antiradar berendezést használni.
5) A biztonsági övvel ellátott ülésen ülő személynek a gépjármű haladása közben be kell, hogy legyen kötve a biztonsági öve (ez a hátsó ülésekre is vonatkozik). A biztonsági övek használata városban is kötelező. A 150 cm-nél alacsonyabb személynek speciális biztonsági ülésen kell ülnie.
6) Az első üléseken tilos 12 évnél fiatalabb gyermekeket és állatokat szállítani.
7) Ha kényszerhelyzetben ki kell szállni a gépjárműből, az összes személynek zöldtől eltérő színű fényvisszaverő öltözéket kell viselnie (a mellényeket a vezetőfülkében kell elhelyezni, a gépjárművezető számára elérhető helyen).
8) Ha az úton jég, hó vagy jegesedés fordul elő, kötelező a téli gumiabroncsok használata (a teherautók esetében elegendő csak a hajtott tengelyen).
9) A baleset okozója, aki más vagyonát megrongálta (az autó kivételével) köteles megtalálni a megrongált dolog (például kerítés) tulajdonosát, és vele együtt ki kell töltenie és alá kell írnia a balesetről szóló jelentést. Ha ez nem lehetséges, a káresemény közlekedési balesetté válik, és ki kell hívni a rendőrséget.
10) Elsőbbségadás vezetés közben – a gépjárművezetőnek előzéskor, kikerüléskor, sávba való besoroláskor, letéréskor, a gyalogátjárón, stb. nem szabad veszélyeztetnie, sem pedig akadályoznia a többi gépkocsit, kerékpárost vagy gyalogost.
11) A gépjármű vezetője az autópályán köteles az előtte haladó jármű mögött betartani a biztonságos távolságot – azaz olyat, amelyet a jármű két másodperc alatt tesz meg, ha ez a gépjármű M3, N2 és N3 kategóriába tartozik, azt a távolságot, amelyet három másodperc alatt tesz meg.
12) A gépjárműnek csak akkor szabad a járdán megállnia és várakoznia, ha a járdán legalább 1,5 m széles hely szabadon marad.
13) Ha a körforgalomban az elsőbbségadásra vonatkozóan nincsenek jelzőtáblák, a körforgalomba behajtó gépjárművezető élvez elsőbbséget.
14) A körforgalomba való behajtáskor nem kell jelezni az irányváltoztatást, csak a körforgalomból való kihajtáskor kell irányjelzőt használni.
15) Tilos előzni, ha az adott sávban már egy másik gépkocsi előz, amely jelentősen nagyobb sebességgel közlekedik, és már megkezdte az előzést (főleg az autópályákon).
16) Ha figyelmeztetni kell a közúti közlekedés többi résztvevőjét - főleg hirtelen lassítás esetén – akkor figyelmeztető fényjelzést kell használni az irányjelző figyelmeztető funkciójának alkalmazásával.
17) A gépjárművezető köteles a gépjárművet és a benne található dolgokat lopás ellen védeni.
18) A gépjárművet csak a közutakon szabad használni (ez érinti a motorkerékpárokat, robogókat, valamint a természetben sport és szórakozás céljából használatos négykerekű motorokat, stb., kivételt képeznek a megközelíthetetlen helyek stb. biztonságát, védelmét és ellátását biztosító járművek).
19) A gyalogosátkelőhely használata a gyalogosokon kívül a közúti közlekedés további résztvevője (pl. kerékpárosok) számára tilos.

Motorkerékpárosok és kerékpárosok
20) A motorkerékpár vezetőjének és utasának, beleértve a négykerekű motorkerékpárt is, szemüveget kell viselnie, a 45 km/óra tervezési sebességű járművek esetében pedig védősisak használata is kötelező.
21) A motorkerékpár vagy motoros tricikli vezetőjének és utasának menet közben tilos ennie, innia és dohányoznia.
22) A kerékpárosok és motorkerékpárosok a járdán olyan zónában is leparkolhatnak vagy megállhatnak, ahol tilos a várakozás, illetve megállás, ha a gyalogosoknak legalább 1,5 m széles helyet szabadon hagynak a járdán.

Kerékpárosok és gyalogosok
23) Ha a gyalogos rossz látási viszonyok között közlekedik az út szélén a településen belül vagy azon kívül, jól látható helyen elhelyezett (a zöldtől eltérő színű) fényvisszaverő elemeket vagy fényvisszaverő mellényt köteles viselni.
24) Ha a kerékpáros rossz látási viszonyok között közlekedik az út szélén, jól látható (a zöldtől eltérő színű) fényvisszaverő elemeket vagy fényvisszaverő mellényt köteles viselni.
25) A kerékpáros köteles a településeken kívül megfelelően rögzített védősisakkal védenie fejét, a 15 év alatti gyermekekre pedig a településen belül is érvényes ez a kötelezettség.

Tehergépkocsik
26) A dombon felfelé közlekedő tehergépkocsik kötelesek elengedni a mögöttük haladó kocsisort (ha szükséges, akkor le kell állítaniuk a gépkocsit a legközelebbi erre megfelelő helyen – leállósáv, parkoló, stb.).
27) Az autópályán a tehergépkocsiknak (7500 kg felett) és járműszerelvénynek tilos megelőzni a többi gépjárművet.
28) Speciális gépjárművek nem használhatják az I. és II. osztályú utakat, kivéve a forgalmi rendszámmal ellátott traktorokat, amelyek a II. osztályú utakon 09.00-15.00 óra és 20.00-06.00 óra között közlekedhetnek.