A vadászat Szlovákiában

A mai környezet Szlovákiában Európa egyik legmegőrzöttebb természeti környezete, nagyszerű élővilággal büszkélkedhetünk. Szlovákia egyszersmind azon kevés országok egyike, amelyek vadászhagyományaikat, gyakorlataikat és szokásaikat megőrzik. 

Vadászhagyományok

Szlovákiában eredeti vadászdalok vannak, sőt, a szlovák vadászok azon kevesek közé tartoznak, akik saját jelzéseket használnak, melyek 1971-ben kottabrosúraként jelentek meg. A gyakorlatok többsége a vadászokat a vadászjog humánus és etikus gyakorlása felé vezeti. A legjelentősebb népművelési rendezvények közül hagyományos a június – a vadászat és természetvédelem hónapja. További alkalom a vadászok védőszentjének ünnepe a Szent Hubertus Napok. Ennek üzenete abból az elvből áll, hogy az állatokat elsősorban védeni és gondozni kell, csak ezután következik a vadászatuk.

Vadászat Szlovákiában

Szlovákiában valamennyi európai ragadozók állományát sikerült kellő szinten tartani. A szlovákok büszkék lehetnek az „európai hármas” előfordulására, nálunk a legnagyobb ragadozó a barnamedve, a kutyafélék közül a szürke farkas, a macskafélék közül a közönséges hiúz. Az egyéb kutyaféle ragadozó közül a vörös róka és a nyestkutya, a macskafélék közül a vadmacska és a menyétfélék közül a borz, az európai vidra, a nyuszt és a nyest, a közönséges görény, a menyét és a hermelin fordulnak elő. Mivel a természetben a ragadozók szabályozó, kiválasztó és egészségügyi funkciót töltenek be, ezért fenntartásukra úgy a természetvédők, mint a vadászok is ügyelnek.

Szlovákiában 2014. 3. 10-ig 1867 vadászterületet tartanak nyilván. 2013-ban vadászterületek teljes nagysága 4 434 295 hektár volt. Szlovákia rőtvad (szarvas, őz) és apróvad (nyúl, fácán, fogoly) vadászterületére van felosztva. Ezen kívül vannak dámvad és muflon vadászterületek is. A vadászterületek erdei és mezei területekre oszlanak meg.

Vadászható állatok előfordulása Szlovákiában

Gímszarvas (Cervus elaphus), Európai dámvad (Dama dama), Európai muflon lesný (Ovis musimon), Európai őz (Capreolus capreolus), Vaddisznó (Sus scrofa), Tátrai zerge (Rupicapra rupicapra tatrica)- a Nagy Fátrában és a Szlovák Paradicsomban, Alpesi zerge (Rupicapra rupicapra rupicapra) – a Magas- és az Alacsony-Tátrában, Mezei nyúl (Lepus europaeus), Barnamedve (Ursus arctos), Szürke farkas (Canis lupus) – a legnagyobb számban Prešov (Eperjes) (38%), Žilina (Zsolna) (26%) és Banská Bystrica (Besztercebánya) (18%) megyében tüntetik fel; Közönséges hiúz (Lynx lynx), Siketfajd (Tetrao urogallus), Nyírfajd (Tetrato tetrix), Császármadár (Bonasa bonasia).

Forrás: Kampolovat.sk