A Tátrában gigantikus hóembercsaládot építettek

Fényképezkedni velük és hazavinni egy emléket a Lomnici-csúcs alól – mindezt megtehetik a Kőpataki-tó 15 fős kabinos felvonójának célállomásában.

A hatalmas hóemberek megépítéséhez szükséges hó szállítását már karácsony előtt elkezdték, de csak az elmúlt napokban sikerült belőle kialakítani az igényelt formákat.

A 4 hóemberből – anyából, apából és két gyermekből álló családot 6 építő építette meg.

Az ötlet Adam Bakoš, a Tarajkán található Tátrai jégdóm szobrászművészének fejében született meg.

A hóemberek átmérője eléri az 5,5 métert. A 7 méter magas hóemberekre, amelyek mellett az apró síelők törpének érezhetik magukat, 175 m3 műhavat használtak fel, melynek tömege megközelítőleg 33 személygépkocsi tömegének felel meg.

Az óriások – síelők családja már nagy várakozásban van, és a téli szezon végéig újabb hócsemetével bővül.

A síközpontokban a 2015-ös óév végén napi après-ski program indult. A program néhány éve egy exkluzív gyertyafényes vacsorát is magában foglal tátrai élményvacsora néven.

A vendégek az ötfogásos menü elfogyasztására 1170 tengerszint feletti magasságba rendhagyó módon – sípályás taxival jutnak fel. A speciális ratrak a Start állomásra minden szerdán, pénteken és szombaton közlekedik.

A felvonók hivatalos indítása előtti első leereszkedés – az ún. Fresh Track eufóriáját csütörtökön és vasárnap a friss kordbársony és a szó szerint érintetlen sípálya szerelmesei élvezhetik.

A Fresh Trackkel már reggel 7-kor kezdődik a síelés. A szűzies lejtők élményét a Kőpataki-tónál elfogyasztott reggeli koronázza meg.

Forrás: Tatry mountain resorts